Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

felmérés

  • Durva dolgok történnek a magyar boltok pénztárainál

    A V4-ek és Szlovénia polgárai szerint a digitális fizetési lehetőségek segítették a járvány elleni védekezést: a régió lakosságának 83 százaléka örül a készpénzmentes fizetési lehetőségek terjedésének, sőt minden második ember már kifejezetten kerüli a bankjegyek használatát.

  • Egy biztosító megnézte, valóban több balesetet okoznak-e az idős sofőrök

    A CLB biztosítási alkusz tapasztalata szerint a közúti balesetek legfeljebb 10 százalékáért felelősek a korosabb – 65 éven felüli – járművezetők.

  • Egy felmérés szerint a magyarok kétharmada takarékoskodik

    Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet miatt kezdett takarékoskodni, miközben 44 százalék már korábban is spórolt, és ezt a szokását továbbra is fenntartja, a takarékoskodók így a magyar népesség háromnegyedét teszik ki - közölte az MTI-vel a takarékossági világnap alkalmából közzétett kutatásának eredményét a CIB Bank.

  • Egy felmérés szerint főként az állami nyugdíjra számítanak a magyarok

    A korábbi évekhez hasonlóan ellentmondásosan látják a nyugdíjjövőjüket a jelenleg még aktív, 30-59 éves magyarok, bár 82 százalékuk fontosnak tartja az öngondoskodást, mégis főleg az állami nyugdíjra számítanak időskorukban - mutatta be online sajtótájékoztatón a K&H legújabb felmérésének eredményeit Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője csütörtökön.

  • Ennyit költenek a fiatalok a fesztiválokon

    A kérdőívre adott több ezer válasz alapján kijelenthető, hogy a fiatalok inkább bérletet vesznek, a legfontosabb elemeknek pedig a hangulatot és a zenei kínálatot tartják egy fesztiválon.

  • ÉVOSZ: további bővülésre számítanak idén az építőipari vállalkozások

    Idén 5-7 százalékos termelésnövekedésre számítanak az építőipari vállalkozások a tavalyi 21,7 százalékos emelkedéssel szemben - derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített felmérésből.

  • Ezek 2021 legzöldebb és legszennyezőbb autói

    A lista élmezőnyében tisztán elektromos autók vannak, hátul pedig utcai terepjárók, nagy teljesítmény luxusautók és még egy klasszikus izomautó is felfért.

  • Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány egy felmérés szerint

    A válaszadók 47 százaléka számolt be arról, hogy romlott a háztartása pénzügyi helyzete az elmúlt hat hónapban, ennek ellenére minden második megkérdezett tervez ugyanakkora összeget félretenni a továbbiakban is, mint korábban - közölte az NN Biztosító kedden az MTI-vel, idei nyári kutatásának eredményei alapján.

  • Felmérés az internetes telefon és videóhívás használatokról

    A magyar internetezők 64 százaléka használ valamilyen netes hang- vagy videóhívás-szolgáltatást, de a cégek is előszeretettel alkalmazzák a technikát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásai szerint.

  • Ideálisnak a kettő feletti gyerekszámot tartanák Európában

    Kettő felettit tartanák ideális gyerekszámnak Európában a Századvég Politikai Iskola Alapítvány legújabb, harminc európai országban végzett felmérése szerint - mondta a kutatásban részt vevő Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) elnökhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

  • Internetes felmérés a zeneipari háttérmunkások helyzetéről

    Hang-, fény- és látványtechnikusok munkaerőpiacának itthoni helyzetéről készít internetes felmérést a Szent György Nonprofit Kft. és a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz). A kérdőívek kitöltésének meghosszabbított határideje szeptember 15.

  • Javultak a magyar diákok eredményei

    A PISA-méréshez hasonlóan javultak a magyar tanulók eredményei az országos kompetenciamérés adatai alapján is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

  • Jelentős átrendeződésre figyelmeztet a szakértő

    A budapesti hotelek tetszhalottként várják a külföldi turizmus feltámadását.

  • Ki nyer ma? És holnap?

    Nemcsak a pártok népszerűségét vizsgálta azt az IDEA Intézet, hanem azt is, hogy kiben látják a győzelmi potenciált a válaszadók.
  • Közös célunk az élhető Nagykörút

    A Nagykörút újratervezésének egyik első lépéseként online kérdőívben kérdeztük a budapestieket a Nagykörút jelenlegi helyzetéről, hogy az itt közlekedő, lakó vagy épp bevásárló emberek miért szeretik a Nagykörutat, milyen problémákat látnak, illetve milyen jövőképet képzelnek el a körútnak.

  • Különleges listára került fel Budapest az európai városok között

    A lista azokat a városokat szedi össze, ahol a legváltozékonyabb időjárással találkoznak az idelátogatók.

  • Magyarország a jobban védekező országok közé tartozik

    Egész Európában továbbra is gyorsan terjed a járvány, egyre nő a fertőzöttek, a kórházi betegek és az elhunytak száma. Az EU nagy részén súlyosabb a helyzet, mint Magyarországon. Hazánk az egymillió főre vetített adatok szerint a fertőzöttek és az elhunytak számában az európai középmezőnyben van.

  • Magyarország említésre méltó helyen áll az önvezető autózásra való felkészülésben

     Az önvezető autózásban Magyarország az említésre méltó országok között szerepel a KPMG tanácsadó cég tanulmánya alapján, amely az idén 30 országot talált arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálja az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét; Magyarország a 25. helyen végzett a vizsgált országok között - közölte a KPMG hétfőn az MTI-vel.

  • Magyarországon fizetnek a legkevesebbet a lakossági fogyasztók a földgázért

    Tavaly decemberben, csakúgy, mint az elmúlt év egészében az európai uniós országok között Magyarországon volt a legalacsonyabb a lakossági földgáz átlagára, továbbá a villamos energia átlagára a második legalacsonyabb volt - közölte az MTI-vel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden.    

  • Már csaknem 44 millió fertőzöttet tartanak nyilván a világon

    Világszerte már 43 907 193 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1 166 240, a gyógyultaké pedig 29 731 128 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.