A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahelyteremtést a Magyar Honvédség (MH) - mondta a honvédelmi miniszter az MH Altiszti Akadémián Szentendrén.
Újabb védőeszköz-szállítmányok érkeztek a kórházakba - mondta a koronavírus-járávny elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.
Az aktív fertőzöttek száma 1809, 60 százalékuk budapesti vagy Pest megyei - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő, a legfrissebb adatok szerint már több mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet. A Gazdaságvédelmi Akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához kapcsolódó fejlesztéseket támogató két pályázati felhívás jelent meg több mint 50 milliárd forint keretösszeggel - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön.
A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta le, így a következő lépésekben - a készenléti állapot fenntartása mellett - fokozatosan, megfontoltan visszaállhat az egészségügy a járvány előtti munkamenetre. Erről az emberi...
A szokásosnál két nappal tovább, április 7-ig érvényesek a MÁV-Start és a Volánbusz járataira megváltott márciusi bérletek az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezése alapján.
A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez - közölte a köznevelési államtitkár szerdán Magyarország kormányának Facebook-oldalán.
Sok dohányzó nem tartja be a maszkviselési kötelezettséget közterületeken, ennek veszélyeire figyelmeztetnek tüdőgyógyászok.
A védelmi intézkedések betartása mellett fokozatosan bővül a személyes ügyintézés lehetősége a közigazgatásban.