Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kert hidat képez a város és a természet között, a kertpedagógia pedig megtanítja használni a kertet, mint eszközt a természethez való visszaforduláshoz. A kertészkedést érdemes csoportos ültetéssel kezdeni. Ez a tevékenység összekovácsolja a résztvevőket, s ráirányítja figyelmüket a növényekre. A gyermekek itt azt is gyakorolják, hogy ki kell várni a sorukat, összpontosítani kell a többiek cselekvésére, majd be kell abba kapcsolódni, óvatos mozdulatokkal kell a földet ásni, s kíméletesen kell a növénnyel bánni – e szerteágazó saját élmények által a kertpedagógia fejlesztő hatással bír. Mindezek után következik a finommotorika: a megfelelő helyre, a szükséges mélységben kell a palántát a földbe illeszteni, közben figyelni kell a növény gyökerére, környezetére is. Az esztétikai szempontok is meghatározóak, vagyis az egyes növények színük, méretük alapján hogyan kövessék egymást: ebben rejlik a csoport közös döntési lehetősége, amit tervezés és megegyezés előz meg. Ezáltal fejlődik a gyermekek együttműködési képessége és szépérzéke is. Egy kaspó vagy ágyás beültetésével ilyen szerteágazó tapasztalatokhoz juttathatjuk a gyermekeket. A növények öntözését, gyomlálását is bízzuk rájuk: ezáltal az általuk gondozott növényekért felelősséget vállalhatnak. A környezeti nevelés csak saját élményeken keresztül, tapasztalati úton valósítható meg hatékonyan. Ehhez járul hozzá a kertpedagógia: szemléletformálás kertészkedésen keresztül.

Szalontai Kriszta: KERTpedagógia
3 610 Ft
2015, Kornétás Kiadó

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.