A kert hidat képez a város és a természet között, a kertpedagógia pedig megtanítja használni a kertet, mint eszközt a természethez való visszaforduláshoz. A kertészkedést érdemes csoportos ültetéssel kezdeni. Ez a tevékenység összekovácsolja a résztvevőket, s ráirányítja figyelmüket a növényekre. A gyermekek itt azt is gyakorolják, hogy ki kell várni a sorukat, összpontosítani kell a többiek cselekvésére, majd be kell abba kapcsolódni, óvatos mozdulatokkal kell a földet ásni, s kíméletesen kell a növénnyel bánni – e szerteágazó saját élmények által a kertpedagógia fejlesztő hatással bír. Mindezek után következik a finommotorika: a megfelelő helyre, a szükséges mélységben kell a palántát a földbe illeszteni, közben figyelni kell a növény gyökerére, környezetére is. Az esztétikai szempontok is meghatározóak, vagyis az egyes növények színük, méretük alapján hogyan kövessék egymást: ebben rejlik a csoport közös döntési lehetősége, amit tervezés és megegyezés előz meg. Ezáltal fejlődik a gyermekek együttműködési képessége és szépérzéke is. Egy kaspó vagy ágyás beültetésével ilyen szerteágazó tapasztalatokhoz juttathatjuk a gyermekeket. A növények öntözését, gyomlálását is bízzuk rájuk: ezáltal az általuk gondozott növényekért felelősséget vállalhatnak. A környezeti nevelés csak saját élményeken keresztül, tapasztalati úton valósítható meg hatékonyan. Ehhez járul hozzá a kertpedagógia: szemléletformálás kertészkedésen keresztül.
Szalontai Kriszta: KERTpedagógia
3 610 Ft
2015, Kornétás Kiadó
