A japán–magyar kapcsolatok misztikusságát feloldandó, egyben Japánnal kapcsolatos, jól beágyazott sztereotípiáinkat némileg helyreteendő, a magyar olvasók először vehetnek kezükbe olyan monográfiát, amely arról szól, hogyan is sodródott bele a Monarchia magyar fele a korabeli „japánimádat eszmemenetének bűvkörébe”, melyből mára a szusi–gésa–ikebana, vagy éppen a manga–anime–J-pop szentháromságának néha bazárjellegű, queeres kúlságú szentélyei is kinőttek és gombamód szaporodnak.
A könyv kísérlet a bilaterális kapcsolatok alapkutatásának új megközelítésű feldolgozására: tárgyilagos alapossággal, multidiszciplináris módon, hat törzstematika mentén, széles körű (japán, magyar, angol, német nyelvű) forrásfelhasználással. Magyarországon ez a monográfia mutatja be legrészletesebben a közvetlen érintkezések alakulását a tárgyalt korban.
A téma monografikus feldolgozása mellett az utolsó fejezet áttekinti, milyen diskurzus folyhatott Magyarországon a hazai közélet agorái, azaz a korabeli magyar kávéházak asztalainál az 1890-es évektől egyre többször felbukkanó misztikus ismeretlenről, a kezdetben „bájos tündérország” jelzővel illetett Japánról, a kor kávéházi kvaterkáinak egyik legnépszerűbb témájáról.
Jelen könyv a korai magyar és japán naplók és cikkek anekdotáinak füzérével, a mindennapok történetein keresztül szemlélteti azt is, hogy vajon miről adomázhattak a művészek, írók, Japánban járt magyar utazók és úgy általában a kor kávéházi embere, ha Japánra terelődött a szó? Hogyan ismerték meg a japánokat a magyarok, és vajon hogyan láttak minket a Budapestre érkező japán utazók a 19. század végétől a 20. század elejéig?A felfedezőkalandhoz a szerző jó utat kíván.
