Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Vasárnap nagy nap lesz: véleményt nyilváníthatok olyan dolgokról, amikbe egyébként négy évig - sajnos - nem nagyon lesz több beleszólásom. Semmiképp nem hagynám ki ezt a lehetőséget!

Aki csalódott, bizonytalan, fásult, közömbös, cinikus, azt is arra bátorítom, gondolja át egy pillanatra a saját érdekeit és ikszeljen oda, ahová a belátása, lelkiismerete diktálja.

Én az alábbi szempontokat veszem figyelembe, lássuk sorra:

Az egyik formáció pozitívumai

- segített, hogy a hitelből kiszálljak
- legalább szóban konzervatív erkölcsöt képvisel, ezért nem támogatja a hagyományos házasság "kibővítését"
- jól szervezett, kormányzóképes
- vezetése alatt érzékelhető fejlődést tapasztaltam az országban

hátrányai:
- jelentősen csökkent az életszínvonalam, mert egy csomó új - direkt és közvetett - adót bevezetett, megemelte az ÁFÁT
- a jól szervezettségét nem csak jó célokra használja, hanem embercsoportokon átgázol
- a törvényesség színe alatt gyakran erkölcsileg elfogadhatatlan dolgokat művel
- képviselői gyakran cinikusak, pökhendiek
- túlságosan koncentrálja a hatalmat
- uniformizálja az embereket
- félelem, kiszolgáltatottság érzését hozza létre
- antidemokratikus megnyilvánulásai vannak
- visszaél a hatalmával a kisemberek kárára
- elfogadhatatlan módon összefonódik a klerikális érdekekkel
- veszélyes módon értelmezi újra a történelmet
- az ország és Európa szellemiségétől, hagyományaitól idegen kultúrákkal épít gazdasági kapcsolatokat
- ugyanúgy lop mint a többi résztvevő, csak ő intelligens módon és a jogszerűség látszatával

Egy másik formáció előnye

- nagyobb szabadság, jobb közérzet

hátrányai:

- töketlenek, széthúznak
- liberalizmusát rákényszeríti a konzervatív többségre
- nem tesz semmit a komoly társadalmi problémák terén, pl.: közbiztonság
- feszegeti a hagyományos családértelmezést
- nem érzem, hogy bármit tenne értem

A következő formáció 

- tömegeket érintő, valóságos társadalmi problémákkal akar foglalkozni

hátránya:
- élhetetlen légkört teremt: félelem, gyűlölködés, ellenségeskedés, kirekesztés, megbélyegzés, feljelentés, erőszak
- nem fogadja el a demokratikus értékeket, nyíltan antidemokratikus, emiatt szükségszerűen fasiszta (az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy akaratát tűzzel-vassal megvalósítja. Számomra sem a diktatúrák sem az inkvizíció nem szimpatikus.)
- hamis történelemértelmezés

A következő formáció előnyei

- jószándékúaknak tűnik
- jól képzett
- még nem volt közpénzek közelében
- aktív a parlamentben, még ha semmit nem is tud elérni

hátrányai:
- hagyományos család értékének relativizálása
- kábítószerek iránti tolerancia
- abortusz iránti tolerancia
- szélsőségesen feminista, állatvédő, környezetvédelmi ideológiák jelenléte

Több tényező számomra nem létezik. Egyrészt azért, mert nem tudok róla, hogy a fentieken kívül bármi újat kínálnának, másrészt, mert kár rájuk pazarolni a szavazatot, ha úgysem valószínű, hogy tényezővé tudnak válni.

Végül következzen egy videó, ami segít a tényeken alapuló mérlegelésben:

{youtube}https://www.youtube.com/watch?v=Mi1AcqTJlB4{/youtube}

Mi a te véleményed? Pártnevek felüntetése nélkül szólj hozzá!

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján