Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Fauda sikere után azt hiszem nem vagyok egyedül, aki egy újabb jó mozira számított Lior Raz főszereplésével.

Már az első három rész során feltűnt, hogy a rendező visszaél azzal a lehetőséggel, hogy nem 90 percbe kell beszorítania a sztorit: szükségtelen üresjáratok, hosszú vágások, jelentéktelen képsorok untatják az izgalomra vágyó nézőt.

A cselekmény nagyon nehezen bomlik ki és már-már azon jár az agyam, ha nem derül ki rövidesen, hogy miről is szól tulajdonképpen a film, az ötödik résznél befejezem. De mintha megérezte volna a forgatókönyv írója, hogy muszáj valami koncot dobni a nézőnek, kezd valami derengeni a sztoriból: hősünk felesége nem az, akinek gondoltuk.

Fájdalmas, hogy a film készítői úgy akarják beállítani a hírszerző szolgálatokat, mintha azok gonoszak lennének és mintha nem az lenne a feladatuk, hogy - akár baráti országokban is - végezzék tevékenységüket.

A kilenc részből már a hetediknél tartok, amikor kezdek attól félni, hogy a film ennél többet már nem is fog adni, de még mindig reménykedek, hogy lesz valami csavar. Hiába. Nem sikerül túljutni egy középszerű, gyakran életszerűtlen, logikátlan eseményekkel tűzdelt filmecske szintjén. Az utolsó résznél kifejezetten feltűnik, hogy össze van csapva, nem kap válaszokat az ember. Ha ezeket a válaszokat a következő évadra tartogatták (miért az idegenvezetőhöz ment hozzá a CIA ügynök nő?), már nem szeretnék több időt pazarolni erre a filmfolyamra.

Óriási csalódás, elvesztegetett 9x45 perc volt, valami hasznosabbat is csinálhattam volna ez alatt a majd' 7 óra alatt!

Értékelésem: 10/1

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján