Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2017. április 1.

A mai tárgyalások eredményeképpen az Európai Parlament jóváhagyta azt a tilalmat, amely minden szemüveg és azok utánzatainak viselésére, eladására és terjesztésére vonatkozik. A rendeletet Németh Tóbiás, az Európai Parlament magyar képviselője is jóváhagyta, valamint részt vett a törvény végleges változatának létrehozásában.

„Nem látok semmi kifogásolnivalót a szemüvegek betiltásában. A 21. században már nagyon elavult találmánynak számítanak, aminek támogatárásra a továbbiakban nincsen szükség.“ – mondta Németh. Széles körben feltételezik, hogy a tilalom mögött a kontaktlencsék gyártói állnak, akik így próbálnak versenyelőnyre szert tenni a piacon a  hagyományos szemüveggyártókkal szemben. Elsők között fejezte ki támogatását a tilalommal kapcsolatban az egyik vezető online kontaktlencse kereskedő, az Alensa.

Szakértők számos okot neveztek meg, mely a tilalom mellett szól, elsősorban a szemüvegviselés egészségügyi veszélyeit, különösen sporttevékenységek közben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásai szerint azoknál a sportolóknál, akik szemüveget viselnek, a komoly szemsérülések esélye exponenciálisan nőtt. Emellett legalább százszor nagyobb eséllyel szenvednek sérülést, mint nem szemüveges versenytársaik.

A kukutyini Általános Egyetemi Kórház traumatológia osztályának vezetője, Dr. Lencsési Lenke szerint, „A szemüvegviselés valójában komoly sérüléseket okozhat a rossz periférikus látás miatt, mivel a szemüvegek a teljes, 180 fokos látómező útjába állnak, ez pedig csökkenti a biztonságot. Rendszeresen találkozunk ilyen balesetekkel sportolók körében, de a veszély nem csak az emberekre korlátozódik. Nemrég egy kutya szenvedett sérüléseket, mikor tulajdonosának szemüvege eltört, majd akut sérüléseket okozott a kutya egyik lábában.“

A vényköteles szemüvegek újabb problémákatt vetnek fel, amik hozzájárultak a tilalom bevezetéséhez. Ez nem más, mint az ökológiai és a környezeti hatásaik. Mivel a szemüvegek különböző anyagok kombinációiból készülnek, nem lehetséges a hatékony újrahasznosításuk. Egy szemüveg megfelelő eldobása rendkívül költséges és bonyolult módszereket igényel, és a szabványos újrahasznosítási konténerek nem alkalmasak olyan tárgyak tárolására, melyek műanyag, üveg, és fém anyagok kombinálásával készültek.

"Ezen anyagok kombinációi szinte lehetetlenné teszik azt, hogy környezetbarát módon lehessen kidobni ezeket a tárgyakat.” – tette hozzá Kanális Rudolf, a budapesti Városi Hulladékgyűjtési Szolgáltatások osztályvezetője.

Az EU tilalom nem vonatkozik egyéb ipari célokra használt szemüvegekre, azonban ezeket már átnevezték védőszemüvegekre, a hagyományos látáskorrekcióra való szemüvegekkel való összekeverés és egyéb félreértések elkerülése végett.

A profi sportolók ezentúl kötelesek lesznek alkalmazkodni és eleget tenni az új EU rendeletnek, és népszerűsíteniük kell az alternatív látásjavító termékek egészséges használatát a rajongóik körében. A szerb teniszjátékos, Janko Tipsarevič kifejezetten érintett az ügyben, hiszen jól ismert, hogy speciálisan kialakított dioptriás szemüvegben játszik. "Hát, ez szívás.” – mondta Tipsarevič a mai belgrádi sajtótájékoztatón. "Talán majd hozzászokok.“

A kérdés továbbra is az, hogy a szemüvegek, mint orvosi eszközök hogyan lesznek helyettesítve. Az Alensa munkatársa, Szép Mónika optometrista és tervező szakértő szerint: “A dilemma megoldható a kontaktlencsék segítségével.“ Továbbra is azt állítja, hogy a kontaktlencse használata a a legegészségesebb és legkörnyezetba­rátabb megoldás a piacon. A mai kontaktlencsék, mondja Szép, környezetbarátok, biológiailag lebomlanak, és 90% -ban újrahasznosít­hatóak, ami piaci javulás a hagyományos szemüvegekhez képest.

Dr. Lencsés, más szemápolási szakértőkkel együtt az EU tilalom mellett áll, és támogatja a kontaktlencsére való átállást. A márkák és modellek kínálata a piacon rendkívül széles, és már az otthonát sem kell elhagynia a vásárláshoz. Az Alensánál online vásárolhat kontaktlencsét, amivel időt és pénzt spórolhat meg. Szóval ha naprakész akar lenni, rendeljen kontaktlencsét az Alensától, hiszen lehet, hogy később ez már nem csak egy áprilisi tréfa lesz :) 

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján