Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nyugati világba érkező muzulmánok magukkal hozzák a vallásukat. Miért ne tennék? A nagyobb muzulmán közösségekkel rendelkező országokban, mint például Nagy-Britannia, már no go (ne menj oda!) övezetek alakultak ki, ahol a többségbe került bevándolrók a saját vallási törvényeiket teszik kötelezővé, ezek betartását a nem muzulmánoktól is elvárják és úgynevezett saria rendőrséget alakítva járőröznek a jog uralmáért. Nézzük, mit is definiálnak ezek a törvények.

1. A dzsihád (= háború a nem muszlimok ellen a vallás meghonosítására) minden muszlim ember és muszlim államfő (kalifa) kötelessége. Azok a muszlim kalifák, akik elutasítják a dzsihádot, megsértik a sariát és alkalmatlanok az uralkodásra.

2. A kalifa erővel megragadhatja a hatalmat.

3. A kalifát nem lehet megvádolni olyan súlyos bűnökkel, mint gyilkosság, házassagtörés, rablás, lopás, ivászat és sok esetben nemi erőszakkal sem.

4. A Zakat (adomány) egy bizonyos százalékát dzsihádra kell költeni.

5. Kötelező engedelmeskedni a kalifa parancsainak, még ha az igazságtalan is.

6. A kalifa csak egy nem szolga muszlim férfi lehet.

7. A muszlim közösségnek el kell távolítania a kalifát, ha az nem engedelmeskedik az iszlámnak.

8. Azonnal meg kell ölni azt a muszlimot, aki elhagyja az iszlámot.

9. Egy muszlim bűntetlenül megölhet egy
1) hitehagyottat
2) házasságtörőt
3) útonállót.

Az önbíráskodó utcai igazságszolgáltatás és a vérbosszú elfogadott.

10. Egy muszlim nem kap halálbüntetést egy nem muszlim megöléséért, viszont egy muszlim megöléséért igen.

11. A saria sohasem törölte el a rabszolgaságot, a szexuális rabszolgaságot. Az embert nem büntetik meg szolgájának megöléséért.

12. A saria olyan büntetéseket ír elő, mint megkövezés, lefejezés, végtagok levágása és ostorozás még olyan bűnökért is, mint a házasságtörés.

Halálra kövezés előtt. Muszlim nőt részesítenek saria igazságszolgáltatásban.

13. A nem muszlimok nem egyenlőek a muszlimokkal a törvény alapján. Ha biztonságban akarnak maradni, be kell tartaniuk az iszlám törvényeket. Nem lehet muszlim feleségük, az utcán nem lehet náluk bor vagy disznóhús, nem olvashatnak fel a szent könyvükből vagy nem ülhetik meg a vallásos ünnepeiket vagy temetéseiket. Nem építhetnek templomokat, sem nem építhetnek magasabbat a mecseteknél. Engedély nélkül nem léphetnek be a mecsetbe. A nem muzulmán nincs védelem alatt, ha eltávolít egy muszlimot az iszlámtól.

14. Bűntettnek számít ha egy nem muzulmán fegyvert ad el muszlimok elleni harcra. A nem muzulmánok nem átkozhatnak egy muszlimot, nem mondhatnak semmi lekicsinylőt Allahról, a prófétáról, vagy az iszlámról, nem leplezhetik le a muszlimok gyenge pontjait. De muszlimoknak szabad a nem muszlimokat átkozni.

15. Egy nem muzulmán nem örökölhet egy muzulmántól.

16. A bankokat a sariának kell alávetni; a kamat nem megengedett.

17. A bíróságokon nem fogadják el az alacsony fizetésű emberek tanúvallomását (utcaseprő, fürdőkben dolgozó). Az alacsony fizetésű nők (temetési gyászoló) nem kaphatják meg gyermekeik felügyeletét válás esetén.

18. Egy nem muzulmán nem uralkodhat - még egy nem muzulmán kisebbség fölött sem.

19. A homoszexualitásért halálbüntetés jár.

Saria igazságszolgáltatás az utcán.

20. Lányoknál nincs korhatár a házasodásban. A házassági szerződést akármikor aláírhatják születés után, a házasságot pedig megköthetik 8 vagy 9 évesen.

21. A feleség részéről történő engedetlenség hatástalanítja a férj kötelezettségét, hogy segítse, és engedélyt ad arra, hogy verje, és ne engedje el otthonról.

22. A válás csak a férj kezében van. Elég annyit mondani, hogy "elválok tőled" és érvényes lesz, még ha a férj nem is gondolta komolyan.

23. Férj és feleség között nincs közös tulajdon, és a férj tulajdonát halála után nem örökli automatikusan a feleség.

24. Egy nő csak a felét örökli annak, amit egy férfi.

25. Egy férfi akár 4 feleséget is tarthat, és egyiknek sincs joga elválni tőle.

Iráni kisfiú megbüntetése lopás miatt a piacon. Kézlevágás helyett irgalmasságból csak megnyomorítják.

26. A hozomány a nő nemi szerveiért jár cserébe.

27. Egy férfi eltulajdoníthat magának női szolgákat vagy csatában foglyul ejtett nőket és ha az házas, házassága érvénytelenítve lesz.

28. Egy nő bírósági tanúvallomása feleannyit ér, mint egy férfié.

29. Egy nő nem kaphatja meg a gyerekeit, ha újraházasodik.

30. 4 férfi tanú kell ahhoz, hogy egy nemi erőszakot be lehessen bizonyítani.

31. Az erőszakot elkövetőnek hozományt kell fizetnie, de nem kell elvennie az áldozatot.

32. Egy muszlim nőnek minden centit el kell takarnia a testéből, ami "Awrah-nak", nemi szervnek számít. Nem minden saría iskola engedi meg, hogy a nők arca látható legyen.

33. Egy muszlim férfinek megbocsáttatik, hogy megöli a feleségét, ha házasságtörést követ el. Ez nem igaz egy nőre, mert a férfi feleségül veheti azt, akivel megcsalta a feleségét.

34. Egy muszlimnak kötelező hazudnia, ha a cél kötelező. Ez azt jelenti, hogy az iszlám törvények betartásáért, mint például a dzsihád, egy muszlimnak kötelessége hazudnia és semmi bűntudata nem kell, hogy legyen emiatt.

 

A fenti félreérthetetlen iszlám törvények nagy imámok által lettek helyben hagyva, miután hosszan vizsgálgatták a Koránt, a Hadithot és Mohamed életét.

Most mondja meg ön: a fentiek közül melyik egyeztethető össze az ország alkotmányával, alapértékeivel? (Na jó, a kamatmentes bank szimpatikus :-) )

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján