A női divat világában az egyediség és a sokoldalúság mindig is kulcsfontosságú szempontok voltak. A 2024-es év új trendjei között kiemelt helyet kapnak a magasszárú tornacipők, amelyek kiválóan kombinálhatóak többek között nyári ruhákkal.
Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet szinte országszerte meghaladták a 30, a délkeleti országrészben egész nagy területen a 34-35 Celsius-fokot – írták a HungaroMet Facebook-oldalán csütörtökön.
Minden hatodik ember 5 éven belül munkaképtelenné vált azok közül, akik hosszú távon szedtek nyugtató és altatószereket egy frissen bemutatott tanulmány szerint. Magyarországon is több százezren szednek ilyen tablettákat, ami tavaly már önmagában is 2 milliárd forintba került a társadalombiztosítónak.
Sokan ártalmatlan, enyhe nyugtatóként gondolnak a „benzodiazepin” típusú szerekre (Xanax, Frontin, stb.), nem is sejtve, hogy az esetleges függőségnél sokkal kellemetlenebb meglepetéseket is okozhatnak, ha hosszabb távon válnak részévé az ember életének.
Egy áprilisban megjelent finn tanulmány összesen 37703 nyugtató és altatószer (benzodiazepinék és rokonaik, rövidítve BZDR) használót követett nyomon. Úgy találták, hogy a páciensek több mint egyharmada (34,4%) legalább hat hónapon át szedte a szereket, őket tekintették hosszú távú felhasználóknak. Az ötéves nyomon követés során arra jutottak, hogy a rövid távú használók 11%-a, a hosszú távú használóknak pedig 17,6%-a vált később munkaképtelenné, és szorult rokkantsági nyugdíjra. Ez a hosszú távúak esetében legalább minden hatodik felhasználót jelenti, ráadásul lényegesen nagyobb arányban érinti a 45 évnél fiatalabb korosztályt.
A munkaképtelenné válásnak egyik fő oka a kutatók szerint a szellemi képességek romlása. A nyugtató és altatószerek a felfogási sebességre, a memóriára, a figyelemre és a problémamegoldó készségre nézve a legkárosabbak, melyeket egy másik közelmúltbeli tanulmány igazolt.
„A lehető legkisebb hatásos adagot kell alkalmazni a lehető legrövidebb ideig...” – írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központorvosoknak szánt alkalmazási előírata. Mégis az figyelhető meg, hogy az orvosok olykor hajlamosak „rajtafelejteni” pácienseiket a benzodiazepineken.
„Ha a kezelést már évek óta alkalmazzák, nehéz motiválni akár a kezelőorvost, akár a pácienst annak abbahagyására” – írják a kutatók. A tanulmány szerint az esetek döntő többségében pszichiáter írja fel az első adag benzodiazepint a pácienseknek. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a pszichiátria területén egyébként is elterjedt a "kémiai megoldás" – vagyis tudatmódosító szerek felírása a kellemetlen tünetek kémiai elkendőzésére, ahelyett hogy a lelki nehézség valódi okát igyekeznének megtalálni és megszüntetni.
„A BZDR-ek hosszú távú alkalmazása a munkaerőpiacról való kiszorulás fokozott kockázatával jár együtt. Ez különösen a fiatalabbakat érinti, és így az egyéni és társadalmi terhek egyaránt nagymértékűek.” – írják a szerzők a tanulmány végén.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint 2023-ban több mint kétmilliárd forintot költöttünk benzodiazepin szerek támogatására a társadalombiztosításból, ami nagyságrendileg 240 ezer ember éves adagját jelenti.
A gyógyszerfüggőség és a szellemi képességek romlása valószínűleg számos esetben elkerülhető lenne, ha automatikus gyógyszerfelírás helyett több figyelmet kapna annak felderítése, hogy mi lehet a a mentális nehézség, a lelki gyötrelem valódi oka. Ahogy az is sokat számítana, ha – a valódi felvilágosítás és tájékozott beleegyezés jegyében – a pácienssel megismertetnék az alternatív lehetőségeket is, csakúgy mint a benzodiazepinek potenciálisan káros hatásait.
A várható nagy meleg miatt szerda reggel 8 órától életbe lépett az úgynevezett vörös kód, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – jelentette be Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
A gyorsan változó üzleti környezetben a hatékony pénzügyi tervezés és ellenőrzés elengedhetetlen minden vállalat, különösen a kkv-k, azaz a kis- és középvállalkozások sikeréhez. Az éves beszámoló számai és trendjei a kkv vezetői számára kiemelt fontosságúak, hiszen ezek nyilvánosan elérhető jelentések, így bármely üzleti partnere részére elérhető képet adnak vállalkozásaik pénzügyi helyzetéről, közvetlenül befolyásolva üzleti kapcsolataikat. Az Éves jelentés és azok mellékletei olyan értékes információkat tartalmaznak, amely a vezetőket, partnereiket a vállalat jövőjét érintő, megalapozott döntések meghozatalában segítik, orientálják.
Sok kkv tulajdonos és vezető csak az Éves jelentés benyújtása előtt néhány nappal „értesül arról”, hogy az előző üzleti évének eredményei - a számviteli és adózási szabályok tükrében-, milyen képet mutatnak cégéiről. Számos esetben ez jelentősen eltér attól, amit a menedzsment gondol a pénzügyi teljesítményről. Az eltérések egyik fő oka sok esetben az, hogy a vállalkozások az üzleti év közben nem egy elfogadott pénzügyi terv mentén működnek, és az év során a bevételen és a likviditási helyzeten felül nem is figyelik a többi pénzügyi mutatót.
A hazai kkv-k jelentős része nem rendelkezik üzleti tervvel, pedig a mai versenykörnyezetben ennek elkészítése létfontosságú minden vállalkozás számára, legyen az kis- vagy középvállalkozás. Az üzleti terv az, ami segít meghatározni a célokat, tervezni az erőforrásokat, és a kiadásokat, ami alapján pl. a cég rezsi óradíja, eladási ára kalkulálható.
„Sajnos mégis sok hazai kkv dönt úgy, hogy nem készít üzleti terveket. Ennek hátterében részben az idejük és erőforrásaik hiánya áll. A kisvállalkozások gyakran az operatív teendőkbe merülnek el annyira, hogy nem jut idő az üzleti terv kidolgozására. Emellett sok vállalkozásvezető úgy gondolja, hogy erre csak a nagyvállalatoknak van szüksége – mondja Kelemen Kálmán, az iFinance Kft. alapítótulajdonosa.
De nem elég egy terv elkészítése, a folyamatos nyomon követésre is nagy szükség van. A kontrolling létfontosságú szerepet játszik egy KKV életében, mivel amellett, hogy biztosítja a pénzügyi tisztánlátást a vezetők számára, és az erőforrások hatékony és eredményes elosztását, egyben iránytű is az operatív döntések meghozatalában. Segít a teljesítmény nyomon követésében, a fejlesztendő területek azonosításában és a stratégiai döntések meghozatalában, valamint az üzleti növekedés előmozdításában.
Egy, a gyors gazdasági változásokhoz alkalmazkodni kívánó kkv-k számára értékes szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi tanácsadó, sokkal több, mint egy könyvelő, hiszen ő tisztában van a különböző pénzügyi menedzsment eszközök vállalatra szabott alkalmazhatóságával, a fenntarthatóság, és a piaci versenyképesség biztosítása érdekében. Számos technikával, és módszerrel segít a vállalati pénzügyi tevékenység teljes spektrumát lefedni, hogy támogassa a kkv-kat a piaci és pénzügyi környezet, valamint a szabályok összetettségében való eligazodásban.
„Az éves pénzügyi jelentésből, valamint az üzleti terv követésének jelentéseiből származó információk és meglátások felhasználásával, a kkv-k vezetői olyan adat-vezérelt döntéseket hozhatnak, amelyek a hosszú távú siker és a rugalmas működés felé mozdítják el vállalatukat. Az előre nem látott kockázatokra való felkészülés, a hosszú távú célkitűzések meghatározása és a pénzügyi tervezés, mind olyan területek, amelyeken az üzleti terv segíthet, és nem érhet minket meglepetés az üzleti év végén - teszi hozzá a szakember.
www.ifinance.hu
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10 innovátora közé kerüljön – mondta Hankó Balázs, leendő kulturális és innovációs miniszter kedden a Huawei Tech4Value – ICT Day konferenciáján, Budapesten.
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Megjelent egy interjú, melyben a közkedvelt műsorvezető, Peller Mariann olyan személyes hangvételű, és intim kijelentéseket tett, melyek felrobbantották az internetet. Mariann a házasság kötelékének látszólag a “holtodiglan” részével nem ért egyet. Pedig Mariann nem mondott butaságot, ahogyan azt a szakértő is kifejti.
Egy válás óriási veszteség egy pár, sokszor egy család életében. Felbontani egy közös életet hatalmas gyászmunka, nem csak a pár, hanem az őket körülvevő emberi kapcsolatok számára is. Pedig, a ma tömegesen felbomló párkapcsolatok sokszor megmenthetőek lennének, ha a pár előbb kezdene el tudatosan foglalkozni a kapcsolatával, ez látszik a párterapeuták székéből.
“Lehet, hogy ezért megköveztek, de az utóbbi időben azon töprengek, mennyivel jobb lenne, ha a házasságok nem örökre szólnának, hanem mondjuk ötévenként újratárgyalhatnánk őket. Hiszen ennyi idő alatt sokat változunk, fejlődünk, reagálunk az élet adta körülményekre…” – mondta az egyik magazinnak Mariann. Vig-Baló Emese pszichológus, coach, család- és párterapeuta jelölt szerint azonban Mariannt ezért nem szabad megkövezni.
“Én azt hiszem, értem, mire gondolhatott Mariann! A mai párkapcsolatok nagy számban azért törnek el, mert a megszokásnak köszönhetően idővel teljesen kivész a kapcsolatból az a jó minőségű energia, amivel felépítettük a kapcsolatunkat. Egy idő után már nem látjuk a másik ember értékeit, különlegességét, lényének ajándékát, sem azt, akivé változik mellettünk az évek folyamán.” – mondta a szakember, aki kielemezte, hogy a változás egyértelműen emberi mivoltunk része, a hosszú távú párkapcsolatoknak pont az együtt változásra kell felkészülnie, és ehhez megoldást is javasol.
"Az én megoldásom a következő: egy dedikált heti reflektáló beszélgetés egy pár életében, amelyre fejben és lélekben is rendszeresen készülünk, konkrétan csodákat tehet, mert teret hoz létre számtalan párkapcsolati probléma megelőzéséhez és megoldásához. Mintha hétről-hétre “újraszerződnénk” egymással, hogy kinek mire van szüksége, és hogyan tud ez jó lenni mindkettőnknek!” – részletezte Vig-Baló Emese, aki hiszi, nem fogja megbánni, aki belekezd az általa felépített négy lépéses, komplex, reflektív folyamatba: heti rendszerességgel először az életmódunkat érdemes átbeszélni (házimunka, logisztika, időbeosztás), azután olyan kapcsolati tényezőket, amelyek meghatározzák az érzelmi közelséget, majd következő lépésben tartsunk tükröt egymás felé, miben alakulhatna a párunk. Utolsó lépésként pedig, fogalmazzunk meg kölcsönös kéréseket egymás felé, a kimondatlan elvárások felszámolásához.
A magyar háztartások több mint fele rendelkezik már klímaberendezéssel, de legtöbben a készülékeket csak hűtésre használják, pedig tisztában vannak azzal, hogy a készülék fűtésre is alkalmas. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy a megemelkedett rezsiköltségek miatt a téli időszakban a megkérdezettek csaknem kétharmada csökkentette otthonában a hőmérsékletet. Pedig korszerű, fűtésre optimalizált klímaberendezéssel, akár -15 Celsius fokig is kedvezőbb áron lehet fűteni, mint a legmodernebb kondenzációs kazánokkal a lakosság számára támogatott, 1.729 m3/év gázmennyiséget meghaladva.
A modern berendezések kifejezetten energiatakarékosak, használatkor nagyon kis teljesítményt vesznek fel, keveset fogyasztanak ahhoz képest amennyi fűtési/hűtési energiát előállítanak. A készülékeket a korábbiakkal ellentétben kifejezetten környezetbarát anyagokból gyártják, így azok a teljes életciklusuk alatt környezetbarátnak tekinthetők.
Nem beszélhetünk energetikáról a hőszigetelés és a megfelelő nyílászárók megléte nélkül.
„A fűtéskorszerűsítést akkor érdemes elvégezni, ha megoldott, hogy a hőt nem engedjük kiszökni a házból” – hangsúlyozta a szakértő. Házi Péter szerint az új Otthonfelújítási programot is érdemes lehet majd igénybe venni erre a célra, hiszen várhatóan annak fontos eleme lesz a hőszigetelés, a nyílászáró csere és a fűtéskorszerűsítés. „A rosszul szigetelt falakon és korszerűtlen ablakokon keresztül nagyon nagy hőt ad le az ingatlan, hűlnek ezek a felületek, nem lesz jó hőérzet, de egy jól szigetelt, modern ingatlan esetében klímával is nagyon jó hőérzetet tudunk biztosítani, mert nem hűlnek át annyira a falak” – tette hozzá a gépészeti üzletágvezető.
Fontos, hogy először csökkentsük az épület teljes energiafelhasználását és utána gondolkodjunk abban, hogy milyen gazdaságos fűtőberendezést telepítünk!
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi, északnyugati, míg az Alpokalján a délnyugati szelet kísérhetik időnként élénk lökések.