Az új év első képviselő-testületi ülésén a legnagyobb vita arról a Dohány u. 10. és a Síp utca 8-10. közötti telken tervezett nagyszabású építkezésről szólt, amelyhez a napokban vonulnak fel az építők.

Az érdeklődés érthető: a helyszín a kerület szívében fekszik, Európa legnagyobb zsinagógája mellett, amely egyben az ország egyik leglátogatottabb idegenforgalmi központja. A telek sorsáról már több mint húsz éve zajlik a disputa, míg végül eldőlt, hogy a belső kialakítástól függően itt 153-163 lakás épül, egy passzázzsal, alul pedig kétemeletnyi mélygarázzsal. A képviselők most arról a településrendezési szerződésről vitáztak, amelynek értelmében Erzsébetváros a Pearl Ingatlanfejlesztő Kft.-től bruttó 700 millió forintos infrastruktúrafejlesztési hozzájáruláshoz jut a Dohány utca – Síp utca – Wesselényi utca útfelületének megújítására, új zöldfelületek létrehozására, azaz élhetőbb, lakhatóbb környezet kialítására.
A képviselők számos kérdést vetettek fel. Sikerült-e a zsinagóga mellett minden biztonsági aggálynak megfelelő terveket készíteni? Elegendő-e a beruházó által vállalt összeg a környék zöldítésére? A testület tagjai a vita után 9-6 arányban elfogadták a településrendezési szerződést.

A testület megvitatott több, a civil társadalom fejlesztésével kapcsolatos előterjesztést is. Lajos Béla, a Színes Erzsébetváros Egyesület képviselője azt javasolta, hogy Erzsébetvárosban idén indítsák újra a közösségi költségvetés intézményét, amely lehetővé teszi, hogy a kerület lakói által beküldött ötleteket, egy szakmai zsűri szűrése után, az erzsébetvárosiak szavazatai alapján valósítsanak meg. Két évvel ezelőtt már volt közösségi költségvetés, ám akkor a rendelkezésre álló pénzt elosztották a tíz egyéni választókerület között így azonban érdemi beruházásokhoz túl kis összeg jutott egy-egy ötletre. A most elfogadott kezdeményezés alapján a kerületet három zónára osztva állapítják meg az elosztható keretet.

A képviselők civil szervezetek számára kiírt esélyegyenlőségi pályázatokról is döntöttek, összesen hárommillió forintos értékben. Az Artopolis Egyesület társadalmi kutatás után irodalmi eszközökkel dolgozza fel bántalmazott nők történetét. A Kisvilág Kulturális Alapítvány talált: sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek édesanyái számára szerveznek segítő közösségeket. A Szent Jozefát Alapítvány a görögkatolikus egyházközösséggel kapcsolatban álló közel-keleti és ukrajnai menekültek integrációját támogatja közösségi ebédekkel, buszos kirándulásokkal, gyerekprogramokkal.

A képviselők határoztak a 2022-es indítása óta növekvő kihasználtsággal működő KlauDió Civil Központ működtetéséről is. Az intézmény tavaly már több mint 500 programot valósított meg, ezek többsége kulturális esemény volt. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat közművelődési alapszolgáltatásai közé tartozik a közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése, a KlauDió a jövőben az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. keretben működik tovább.

A testület megszavazta a momentumos dr. Pleva Dániel javaslatát a jövő tudósainak támogatására. Az állami ösztöndíjas PhD-hallgatók 2016-óta változatlan összegű, havi 140 ezer forintos juttatást kapnak, kutatási és oktatási feladataik mellett másodállást általában nem vállalhatnak. Az Erzsébetvárosban élő fiatal kutatók a kezdeményezés alapján öt hónapon át, havi 100 ezer forintos kerületi támogatásra pályázhatnak majd.

Még több hír a Belvárosból

Péntek este fél 6-kor kezdődik a buli a Horánszky utca 13. szám alatt.
„Nagyon sok olyan terület van, ahol a civil szervezeteink nélkül igazán létezni sem tudnánk: ilyen a szociális ellátás területe, az oktatás, a kultúra, a művészeti élet” – fogalmazott köszöntőjében...
A kerület több helyszínén is várható február második felében fakivágás. A munkálatokat minden esetben favizsgálat előzte meg, ami megállapította, hogy a növények rossz állapotban vannak, nem...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapest 05. kerületben a hivatal elnöke által 2025-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek...
Januártól, februártól, de még júliustól is lesznek változások az adózásban, bár van, ami csak 2026-ban lép életbe. Nem árt számba venni a legfontosabbakat.
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 18/2023. (XII.7.) évi önkormányzati költségvetésben...
Kertészeti tippek és tanácsok a Füvészkert főkertészétől Konyhakert a balkonon: szüretelés a másodikról Egy kiskert, sok gyümölcsössel, piros rózsával, illatos fűszernövényekkel, sokunknak csak álom...
„Ahol az ember otthona, ott van a szíve is” Beszélgetés Kállai Kiss Ernő klarinétművésszel, Józsefváros díszpolgárával Immár Kállai Kiss Ernő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétművészt is...
Senki sem sérült meg Elektromos kapcsolószekrény égett 2019. április 10. szerda Kigyulladt az elektromos kapcsolószekrény szerdára virradóan egy Práter utcai lakásban. A tűzoltók porral oltóval...
„A Pál utcai fiúk nyomában” Mobilapplikáció készült Molnár Ferenc regényéhez A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában, melyet...
A diákolimpia keretében évente rendeznek országos floorball versenyt különböző korcsoportokban. Az első-második osztályos lányok döntőjére április 9-én került sor a Vajda Péter Általános és...
Tisztelet és főhajtás Eötvös Lórándra emlékeztek a Fiumei úti Sírkertben A felsőoktatást megújító tudósra, a torziós inga feltalálójára, Eötvös Lórándra emlékeztek halálának 100. évfordulója...
A tűzoltók eloltották a lángokat Égett egy autó a Koszorú utcában 2019. április 08. hétfõ Kigyulladt egy személyautó a Koszorú utcában – adta hírül április 8-án a katasztrófavédelem VÉSZ nevű...
Alapításának 180. évfordulóját ünnepelte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája, azaz a Bókay-klinika. Az ünnep alkalmából jubileumi kiállítást szerveztek az egyetem Központi...
A Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület április 13-ig Teleptakarítást hirdet minden, a lakókörnyezetére érzékeny telepi lakótárs részvételével. Ennek során megtisztítják, rendbe teszik a házak...
Nemsokára itt a beiratkozás az általános iskolába. A Losonci Téri Általános Iskola egy hónapja meghirdette Álomsuli programját, melyben a kerület óvodásai lerajzolták, hogy milyennek képzelik el az...
Beszélgetés Mihály Gábor szobrászművésszel Aki kezének engedelmeskedik az anyag A Százados úti művésztelep több mint egy évszázada ad otthont képzőművészek generációinak. Itt él és alkot a hetvenes...
V. Körzeti Rendész Café Közösen a szebb, élhetőbb Magdolna negyedért Időről időre a város vezetése összehívja a kerület lakóival napi kapcsolatban álló személyeket – önkormányzati képviselőket,...

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.