Az adventi időszakkal együtt megkezdődött a karácsonyfák szezonja is, amikor mindenki igyekszik megtalálni a számára legtökéletesebbnek tűnő ünnepi fenyőt. Újpesten négy helyszínen is vásárolhatunk fenyőfát, melyek közül a legnépszerűbb idén is az Újpesti Piac- és Vásárcsarnok előtti rész, ahol folyamatosan 6-7 kereskedő is kínálja a portékáját. Az évről évre visszatérő árusokat kérdeztük, milyen trendekkel találkoztak idén.

Az emberek igénye az elmúlt két évben megváltozott – árulta el Aranyi Tibor, aki több mint negyven éve árul fenyőfát Újpesten, sőt, korábban a szülei is ezzel foglalkoztak. Amíg korábban az emberek minél nagyobb, terebélyesebb fenyőfát kívántak venni, mostanság a kisebb, szűkebb fazonú fákat keresik leginkább, melyek könnyen elférnek a (gyakran panel) lakásban és meghittebb hangulatot hoznak.

„Át kellett állnunk, jobban kell törődnünk a fákkal” – magyarázza az őstermelő. „Már egyméteres koruktól elkezdjük nyírni a fákat késsel, metszőollóval, hogy szűk fazonúak legyenek. Évről évre ősszel és tavasszal is alaposan megmetsszük a fákat, az oldalukról és a tetejükről is nagyon komolyan gondoskodni kell. Régebben nem volt ennyi munka velük, elég volt az aljukat kicsit kikaszálni.”

A trendek változása azonban kiszámíthatatlan, sosem lehet megjósolni, az aktuális évben épp mi lesz a sláger. Tavaly például a 150-180 centis, alacsonyabb termetű fák voltak rendkívül kelendőek, olyannyira, hogy Újpesten hiánycikknek számítottak egy idő után. Idén már úgy készültek az árusok, hogy lehetőleg minél többet hozzanak ezekből a méretekből, de persze, lehet, hogy ezúttal épp ezek fognak rajtuk maradni, amolyan Murphy-törvénye módjára – avatnak be az árusok. Biztosat csak december 24-én fognak tudni mondani.

A fafajták tekintetében változatlanul a nordmann fenyő az abszolút legkeresettebb, a dobogó második helyén pedig a lucfenyő áll – mondja Aranyi Tibor. A két fenyőtípus eltérő igényeket elégít ki. A nordmann fenyő hosszú ideig, akár két hónapig is eláll és nem, vagy csak nagyon kicsit hullatja a tűleveleit, míg a lucfenyő élettartama maximum két-három hét és gyorsan, nagy mennyiségben ledobja magáról a leveleket, ugyanakkor kellemes fenyőillattal tölti be a lakást, ami sokaknál a karácsonyi hangulat része. Általános tendencia az árusok szerint, hogy az utóbbi években visszaszorult a műfenyők divatja. Olyanok is kijönnek valódi fát vásárolni, akik két-három éve műfenyőt használnak, de rájöttek, hogy nem adja vissza ugyanazt az ünnepi varázst.

Az árak az utóbbi években sajnos drágultak, de ezzel nem lehet mit kezdeni. Többe kerülnek a vegyszerek, magasabbak a munkabérek – a legtöbb őstermelő több alkalmazottat is fizet, akik gondoskodnak a fákról –, így a fenyőfákat is magasabb áron kell adni. A piacnál működő fenyőfa-kereskedők többsége ugyanakkor évek, évtizedek óta árul Újpesten, ezért ismerik a helyi igényeket, viszonyokat és igyekeznek ehhez szabni a kínálatot és az árakat is. „Nagyon sok vásárlónk visszatérő vendég, akikkel régi jó ismerősökként üdvözöljük egymást évről évre. Egy-egy árusnak akár többszáz visszajáró vevője is akad. Úgy fogalmaznék, nem idegenbe érkezünk, hanem mindig otthon érezzük magunkat Újpesten”.

RD

Még több hír Észak-Pestről

Idén is rendelkezhetünk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékáról, legkésőbb 2025. május 20-ig. Az szja 1 százalékát felajánlhatjuk egy regisztrált civil szervezetnek, melyek között számos újpesti...
Új gombavizsgáló szakember állt munkába az Újpesti Piac- és Vásárcsarnokban. Katona Ildikó minden hétfőn 8 és 12 óra között, pénteken és szombaton pedig 7-től 11 óráig vizsgálja a gombákat a piac...
Újpest Önkormányzata idén is kitünteti azokat, akik áldozatos munkájukkal, közösségi tevékenységükkel szolgálják városunkat és annak fejlődését, valamint a legjobb újpesti tanulókat és...
Cikksorozatunkban városunk legikonikusabb épületeinek történetét elevenítjük fel, röviden. Következő cikkünk témája a Tavasz utcában található bíróság épülete, amely csaknem 120 éves múltra...
Ragyogó tisztaság, katonás rend és modern bútorok fogadtak minket Jolánék új otthonában. A 29 éves asszony még alig hiszi el, hogy saját lakásuk van, a bejárati ajtó kulcsait szinte egész nap a...
Vincze Petronella iparművész és Ghyczy György, valamint Laukó Pál képzőművészek munkáiból nyílt ingyenes tárlat a Zuglói Civil Házban.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek 500 és 1500 méteren a Liu testvérek a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, szombaton.
A zuglói Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium diákjai képviselhetik parképítő kategóriában a magyar színeket a Worldskills elnevezésű rangos szakmai világversenyen augusztusban,...
Az Urban Innovative Actions (UIA) program az Európai Bizottság új, kísérleti kezdeményezése a 2014-2020-as időszakban. Az UIA célja, hogy erőforrásokat kínáljon európai városok számára újszerű,...
Zugló önkormányzata folyamatosan azon gondolkodik, hogyan tudná még zöldebbé tenné a kerületet, és miként vehetne részt a klímaváltozás csökkentésében. Ennek jegyében kezdtek klímaerdő telepítésébe...
Őszikék címmel nyílt kiállítás Lekics Lilian Égerházi- és Talent-ösztöndíjas festőművész alkotásaiból a Zuglói Ifjúsági Centrumban.
A szociális munkások biztonsága volt az egyik legfontosabb téma a zuglói szociális munka napján.
Idén is meghirdeti a katasztrófavédelem a Társasházak napja elnevezésű konzultációsorozatot.
Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó világcsúccsal győzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának Calgaryban rendezett versenyén.
Új térfigyelő kamerákat helyeztek el Zugló két forgalmas pontján is kedden. A Telepes és Öv utca kereszteződése mellett a Kerepesi út és a Hungária körút találkozásához is új eszközöket...
Befejeződött a helyiség felújítása, így az AZTA! Közösségi és Barkácsműhely szinte minden szolgáltatása elérhető. A Bosnyák utca 7/b. szám alatt működő műhely egy szociális innováció, ahol az...
Csaknem duplájára bővült, és számos új – köztük két integrált – eszközzel gazdagodott a nagyobbak játszótere a Pillangó parkban. Miután a szakemberek bemutatták a felújításra vonatkozó tervüket,...
Néhány napon belül, még a lombfakadás előtt elindul a Varsó utcai fasor rekonstrukciója – a nyugati ostorfák erős, vastag ágait visszavágják, ifjítják, a lelógó kis gallyakat tőből visszavágják.

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.