Mottó:
„Lassan érkezik a nyár,
kezében varázsecset,
és láss csodát, a fákon
máris gyümölcs integet…”
(Zvolenszki Andrásné: Mesés természet).

Kerületünk kisvárosi, mondhatni falusi miliőjében kicsit Japán Cseresznyevirág Ünnepére emlékeztet a nálunk is tavasszal elénk táruló utcakép: amint virágba borulnak az utak mentén a meggy-, és cseresznyefák… A csodálatos illatozó virágfelhők, a rózsaszínben, menyasszony fehérben játszó „szirompagodák” ilyenkor a megújulás varázsát tárják elénk, a szépség igéző erejével ejtenek rabul. Sokfelé az országban, de nálunk is eleven kultúrája, kultusza van a járda melletti gyümölcsfásításnak. Szinte tájjellegű, ahogyan magántulajdonú gyümölcsfák szegélyezik az ingatlanok előtti közterületet, s nemegyszer a társasházak közötti ligetes tereket is tarkítják… Immár azt is elmondhatjuk, hogy otthonunk a legvirágosabb települések sorát gyarapítja! A méltó elismerésről lehet, eddig kevesen tudtak. A Virágos Magyarországért Környezetszépítő országos verseny megtisztelő különdíját nemrégiben a mi „kis falunk” képviseletében a XVI. kerület Alpolgármestere vehette át...

„Nincs olyan édes gyümölcs, amelyet fagylalt (hadd replikázzak erre egy keveset: netán szörp, gyümölcslepény, gyümölcszselé?) formájában ne lehetne még finomabbá tenni.” – mondja Anthony Capella, „A kávék költője”, „A jégkirálynő” c. és más élvezetes könyvek szerzője. (Akiről annyi tudható, hogy irodalmi birodalmában a cselekmények sodrában sorra avatja be az olvasót a fagylaltkészítés, a kávékóstolás és az itáliai szakácsművészet rejtelmeibe). A „gasztronómiaimádó tollforgató” mintha a fentebb idézett gondolatsorát pont miértünk – háziasszonyokért – gyümölcskedvelő polgárokért vettette volna papírra…

A helyi hagyományok vonzásában kedves barátnőm Mónika családjának szentmihályi háza előtt is az utcafronton áll egy helyes kis meggyfa. Mivel erre igen kevés a kapacitásuk, és tudván, hogy magam és a gyerekem (ajándékozás célján is) mennyire aktívak vagyunk a házilag készített szörpök, lekvárok és egyéb „bio”nyalánkságok elrakása tekintetében – nehogy kárba vesszen a termés – nosza rajta, amolyan szedd magad akcióformán, Mónika nyár derekán minden alkalommal rám csörög: jöhetünk szedni a meggyszörpnek valót! Tuti, hogy idén is így lesz! A kis meggyfa nem csalás nem ámítás nem kevesebb, mint 16 kilogramm (!) gyümölccsel ajándékozott bennünket meg. A „gyümölcs új szolgálatát” oly ínyenc mód tálaló író telitalálatos meglátását követve, így magam is „eltevém” a spájzba – a fagyihoz is éppúgy kiváló – „még finomabbá tett édes gyümölcsöt”.

Nyakunkon a nyár, s vele együtt a gyümölcsérés és a befőzés szezonja. Konyhatündérek tehát hadra fel! De vigyázat! Sürgő-forgó ügyeskedésünkben igen kellemetlen meglepetésekkel, csapdákkal találhatjuk szembe magunkat! Mielőtt gyümölcsszedésre adnánk a fejünket, nem árt, ha okulásunkra körbejárjuk a jogi kanyargókat, s mindeközben – a paragrafusok erdejében – a címbeli kérdésre is hátha megtaláljuk a választ!

Nyilvánvalóan elvárt, hogy a háza előtt a tulajdonos takarítson, havat lapátoljon, irtsa a gyomot, parlagfüvet, fűnyíróját, áramát sem kímélve. E tekintetben büntetőjogi felelőssége van. És mint látjuk, van olyan tulajdonos, aki ezen felül, önszorgalommal nem csupán füvet nyes, gazt gyomlál, hanem kezd is az előtte lévő közterületi zölddel valami célszerűt: pl. meggyfát ültet rá, meg körbe-karéjba sok-sok virágot. E ténnyel egyezőn teljesen helyénvalónak tűnik a szokásjog érvénye, vagyis azé legyen a gyümölcs, aki a fát ültette, aki ott lakik, s lelkiismerettel ügyel a környezete rendjére, tisztaságára! Ám nem ilyen egyszerű a helyzet...

„…ha felebarátod szőlője, gyümölcsöse mellett sétálsz, és éhes vagy, akkor egyél. De ha viszel is magaddal, az már lopás.” Még ha az arra haladók, és nagyjából a fa ültetője is, ugyanazt az elvet vallják, hogy az utcán lévő fa termése (a túlkapástól eltekintve) mindenkié, abban is nagy tévedés rejlik. Miképpen Arany János Fülemüle c. versében Péter és Pál – ki-ki a saját portáján – azon vitatkozik, kinek fütyül a madár, ugyanúgy a házak előtt termő gyümölcs tulajdona sem teljesen egyértelmű! A törvény ugyanis kimondja, hogy a közterületen lévő meggy-, szilva-, barack- és többi gyümölcsfa a közterület tulajdonosáé, vagyis az önkormányzaté. A föld tulajdonosa a fa tulajdonosa. Elvileg tehát az önkormányzat szedhetné le a termést. Ergo az önkormányzat engedélye hiányában büntethető a szüretelés. Ebből kiindulva felesleges(?) a gondoskodás és ápolás, a jó gazda a kerítésén kívülre telepített termőfájának gyümölcsszemeire nem formálhat (semmi módon) jogot! A jogrend káoszában csupa egymásnak feszülő ellentmondás…

Az interneten így elmélkedik erről egy hozzászóló: „Ebben a szabályozásban egyébként az a muris, hogy tulajdonképpen a ’fa tulajdonosa’ tehát akinek a háza előtt áll és gondozza, vagy ültette is a fát, az éppúgy lopást követ el, mint az, aki csak épp arra jár és leszed róla ezt-azt.” Mindezt a jogi fórumon a jogász is megerősíti. Egyebekben, azt is hozzáteszi: „Ha pedig értékesítés céljából bárki kiviszi a szedett gyümölcsöt például a termelői piacra, akkor már nemcsak üzletszerű lehet a bűncselekmény, de megfelelő dokumentáció hiányában adójogi szempontból is aggályos lehet. Amennyiben valaki le szeretné szüretelni a közterületen termett gyümölcsöt, az eljárás ilyen esetben a következő kellene, hogy legyen: ha lelkiismeretes, akkor megkeresi az önkormányzatot, és engedélyt kér a közterületen való gyümölcsszedésre...” Nem szimpla dolog a megoldás, elgondolhatjuk! Berzenkedik ettől a „jogi csűrés csavarástól” minden idegszálam. Az örömünkbe üröm vegyül, nehezen emészthető fiaskó… Az ominózus meggyfa gyümölcse igazából, nem is lehet Mónikáé? Jóságos Teremtőm! Csupán most esett le! Ha a törvényt betű szerint vesszük, mi ketten minden évben rendről, rendre szövetségben törvényszegést követünk el? Az íratlan szabály úgy látszik igazságosabb, mint az írott! A gyümölcs betakarításra vonatkozó komplex szokásjog már régebben megszűnt, mégsem lehet teljesen kiölni a mai ember jogi-erkölcsi gondolkodásából bizonyos dolgokat. A szakember észrevételét idézve akár mi is itt javasolhatnánk: „Tekintettel arra, hogy mennyire nem működik a jogszerű megoldás, és mennyire igazságtalannak érezhetjük azt, át kéne gondolni a törvényhozóknak a közterületi gyümölcsök, hasznos növények szedésének szabályozását.”

„Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen”.
(A Teremtés).

Az előzőeken túl (szabályozás ide, vagy oda) a közterületi (vagy a kertben álló) fák gyümölcsérésekor megfigyelhetünk egy elkeserítőbb tendenciát is. Előfordul olyan mélységes állapot, mikor a gazda nem akarja, vagy már nem tudja gondozni az előtte lévő területet. A szülők, a nagyszülők elhalása után az utódok nem csupán a hagyatékot, de az örökül rájuk maradt termőfát, sőt a belső a kertet sem gondozzák. A gyümölcsöt nem szedik le, amely ott árválkodik a fán. Hogy aztán az érett szemek a súlyuktól, maguktól a járdára, árokpartra lepotyogjanak. (Ha már létezik ilyen szabály, nem lenne ildomos tán ilyenkor az önkormányzatnak betakarítani?) Szégyenszemre milyen nagy kár! Az értékes táplálék így „a két pad között” az ebek harmincadjára kerül! Nemcsak csúf, gusztustalan a lesöpretlen úttest, hanem balesetveszélyes is. Hiába a közterület tisztítására az előírás, a lehullott szilva-, meggy-, és más töppedt gyümölcsszemek ott maradva erjednek, egyre pimpósodnak, hogy a postás, vagy az arra érkező más járókelő a testi épségét veszélyeztetve, botladozva elcsússzon a sikamlós gyümölcsmaradványokon, vagy a feldúlt mérges darazsakkal hadakozva a töpörödött gyümölcsrétegekben bokáig gázoljon… (Mónika pl. reklámanyagokat is kihordott, s bajlódott ilyeténképpen a járdákon sokat). Ha valaki (mert nem akar tovább bajlódni velük) ki akarná vágni/vágatni a fákat, mondjon le erről, hiszen komoly indok nélkül, még az Önkormányzatnak sincs előjoga ehhez. E tekintetben (hála az égnek) egységes törvény védi a növényeket.

A meggy kilóját egy kis túlzással élve, az utóbbi években (emlékek szerint) a zöldségesek „aranyárban” mérték. Úgy 7-800.- Ft felé tolódott el olykor a skála. Az őstermelőknél lehet más volt a helyzet. A „Príma konyha” magazin 2012-es számában a főszerkesztő írását olvashatjuk: „Többször utaltam már arra a jól látható folyamatra, miszerint arra halad a világ, hogy takarékoskodjunk, szükségleteinknek megfelelően éljünk, így nem élni a föld által kínált javakkal, oktalan pazarlás. Azt hiszem, ha nekem gyümölcsfa lenne a házam előtt, egy cetlit rögzítenék rá: leszedem a gyümölcsöt, kérlek, ne vidd el! Ha pedig nem akarnék ezzel foglalkozni, az állna a cetlin, nem fogom leszedni, egészségedre, ha begyűjtöd!” (Megjegyzés. Barátnőm kapva kapott akkor az alkalmon. Ekkor a magazin munkatársai szedték le – igencsak örömmel és meglepődve – előlük a felajánlott gyümölcsöt. Egy órába sem telt /nekik is/ ugyancsak leszedni). Mónika a helyzet változatlanságában csak nem nyugodhatott! A Teremtő ajándékát vétek elherdálni! A jogi tisztázatlanság ellen, a közjó érdekében tennünk kell valamit! Az ötletet adó magazin cikke nyomán itthon nekünk is fel kell hívni a nyilvánosság előtt az összetett problémára a figyelmet!

Örökségünk részei a gyümölcsfák is. Sok esetben még az öregszülők ültették el anno azt a bizonyos meggyfát, diófát, vagy éppenséggel a cseresznyét, szilvát. Ez ügyben – úgymond – „hallgatólagos megállapodás” jött létre a település vezetése és eleink között. A gyümölcstermő örökséget – a hagyományainkat – a közösség érdekében közös erővel kötelességünk életben tartani. A „napsugár szövevényében rétegről, rétegre érlelődő bordó szemek gyönyörködtető látványa, lelki táplálék is”. Nem tudni, a kerületünk önkormányzata alkotott-e a gyümölcsfák „mizériája” kapcsán valamilyen rendelkezést. Mindenesetre egy nagyobb csokorba összegyűjtöttünk néhány használható gondolatot, amely passzust most a kerület illetékeseinek az asztalára képletesen leteszünk. Hátha ezzel lehántjuk az átláthatatlan szabályozásról a jogi sallangokat. Netán segíthetünk a szokásjog és írott jog közelebb hozatalában, az ellentétek feloldásában, vagy a súrlódásokra adható okok elsimításában. Talán az olvasóktól kiegészítő visszajelzések is érkeznek.

Első lépésben a leghelyesebb talán az lenne, ha az önkormányzat vezetne egy nyilvántartást a gyümölcsfákról. Ennek birtokában, közmunkában szüreteltethetné le a közterületi termést és vitethetné a piacra. Természetesen a gyümölcsfák jóhiszemű gazdáit ki nem zárva. Viszont azt is jól tudjuk, nincs az, az önkormányzat, amelyik a gyümölcsfákkal, a terméssel valamilyen formában foglalkozna. A harmadik megoldás kivitelezhetőbbnek látszik. A szemet szúróan gazdátlan gyümölcsökre az önkormányzat a hirdetőfelületein, a kerületi lapban kitehetne egy felhívást egy helyi „szedd magad mozgalomra”. Persze azt is nyomatékosan leközölve, hogy a jelentkezők a fákon érő meggyet, szilvát, cseresznyét, körtét, diót…, kizárólag abban az esetben szüretelhetik, ha a mellette lévő háziak az ültető gazdák a gyümölcsre valóban nem tartanak igényt! Ennél is emberibb lenne egy jótékonysági megmozdulás. Pl. az egyházak, egyéb civil szervezetek bevonásával – talán egy ruha-, vagy ételosztás keretében – a maradó, senkinek sem kellő gyümölcsöket ekkor a rászorulók közt arányosan szét lehetne osztani. És így tovább történhetne a közösségi gyümölcshasznosítás…

„Érdemes, – hidd – felmászni érte, /…/ Válaszd te is az ’ízesebbet’, / mely küzdés árán lesz tiéd. / Az eredmény mindent feledtet, / s kárpótol végül mindenért...”(Aranyosi Evin). Hihetünk a költőnek. Ezen felül, valamit többet is nyerhetünk: a közös ügyben barátságok szövődnek, a közösség ereje pedig, ezáltal egyre növekszik… S a tradíció sem hal el.

„Van kedvenc fád? Jelöld az Év Fája versenybe!” Mint egy fentről érkező jel, a cikk végső lezárása előtt úgy jelent meg az Ökotárs Alapítvány sajtóközleménye a levelezésemben. A versenybe idén is olyan fák vagy facsoportok nevezését várja a vetélkedőt szervező alapítvány, amelyek fontos szerepet töltenek be az őt jelölő közösség életében. E hírrel majdnem egy időben dobták be a postaládába a kerület újságját is, amiben többek között a Föld Napja apropóján (cinkotai szervezésben) faültetési akcióról cikkeznek. A helyi projekt és az Ökotárs hírlevele hatására komolyan elgondolkodtam, hogy az Év Fája versenyben a „Kerület Meggyfáit” jelölöm, abban is a Hős Fák kategóriáját célzom meg… Jó hírüket keltve a világban, jobban megbecsülve őket bizonyára annál is édesebb gyümölccsel örvendeztetnek meg majd minket.

(Pappné Gyimesi Mónika bábáskodása alatt lejegyezte: Borka Elly)

 

Számítógép szerviz Budapesten házhoz megy, a XVI. kerületben ingyenes kiszállással

 

Ez is érdekelheti