Tahi Tóth László 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ezután azonnal a Vígszínház tagja lett, haláláig ott is szerepelt. Több filmben, és tévéjátékban szerepelt, többek között olyan, ma már kultikus alkotásokban, mint az Aranysárkány, vagy az Egy szerelem három éjszakája. De több világsztárnak is ő volt a szinkronhangja, így Dustin Hoffmannak is, valamint a Harry Potter filmekben ő volt a magyar hangja Perselus Piton professzornak. Tavaly lett nagyon beteg, 75 éves volt.

A Kossuth-díjas Tahi Tóth László tavaly májusban előadás közben rosszul lett, később életmentő agyműtéten esett át. Műtéte után hónapokig lábadozott.

A műtét előtt hosszú interjút adott az Origónak, amely azonban csak a felvétel után egy hónappal, a lábadozását követően jelent meg. Ebben többek között azt is elmondta, hogy a Hattyúdal előadása közben lett rosszul. Még lejátszotta a darabot, azután társai segítettek neki, és a mentő kórházba vitte.

„Jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való" – emlékezett a csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészre a Vígszínház igazgatója.

Eszenyi Enikő az MTI-nek nyilatkozva felidézte, hogy már főiskolásként nézhette Tahi Tóth Lászlót próbákon, és sokszor lehetett egy színpadon vele a Vígszínházban. "A legmegkapóbb Laciban az volt, hogy a színpadon szellemesen, könnyedén létezett, drámai szerepeiben szenvedélyesen és átélten játszott, miközben az életben nagyon zárkózott volt" – hangsúlyozta.

"Gyönyörűen rajzolt, nagyon muzikális, egyszerre jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való. Nagyon mélyen szerettem" – emlékezett pályatársára Eszenyi Enikő. Hozzátette: örül, hogy tegnapelőtt még foghatta a kezét, és mesélhetett neki szeretett színházáról, amelynek haláláig hűséges tagja volt.

Lukács Sándor színművész elmondta, hogy 45 évig voltak kollégák és barátok Tahi Tóth Lászlóval a Vígszínházban.

„Annak ellenére, hogy tudtam, súlyos beteg, döbbenetes és felfoghatatlan számomra, hogy már nincs közöttünk" - hangsúlyozta.

Mint mondta, rengeteg előadásban voltak egymás partnerei és sem művészileg, sem emberileg nem okozott soha csalódást. Felidézte, hogy együtt dolgoztak a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásban, Csehov Platonov című darabjában is játszottak, a vígjátékok közül pedig Georges Feydeau Bolha a fülbe című darabját említette.

Az utóbbi időben a Pesti Színházban Peter Morgan Audiencia című darabjában voltak partnerek. Mint mondta, ez volt a legutolsó közös munkájuk. "Egy biztos: életem végéig őrizni fogom az emlékét."

Tahi Tóth László 75 éves volt.