Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja Gyárfás Tamást, volt médiavállalkozót, a Magyar Úszó Szövetség volt elnökét a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Gyárfást tegnap délután állították elő a nyomozók. A rendőrség késő délután megerősítette a hírt és hogy "emberölésre felbujtással gyanúsítják", a kihallgatás után pedig bűnügyi őrizetbe vették Gyárfást.

A rendőrség kedd délután fogta el és hallgatta ki Gyárfás Tamást Fenyő János meggyilkolásának ügyében, emberölésre való felbujtás gyanúja miatt. A kihallgatás után bűnügyi őrizetbe vették.

Gyárfás Tamás terhére azt rója a hatóság, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost.

A rendőrségnek kemény bizonyítékai vannak, többek között egy hangfelvétel, amelyen Gyárfás és Portik a gyilkosságról beszél.

A Fenyő-gyilkosság hátteréről az agyonlőtt médiavállalkozó egykori bizalmasától, pszichológusától, Perczel Tamástól tudhatott meg eddig a közvélemény.  Egy interjúban három személyt nevezett meg, akiknek közük lehetett Fenyő meggyilkolásához: Gyárfás Tamást, valamint a Postabank egykori vezérét, Princz Gábort, illetve a Vico-vagyon örökösét, Székely Herbertet. A felvételen a médiacézár bizalmasa állítja: Horn Gyula akkori kormányfő és Kuncze Gábor volt belügyminiszter is tudott Fenyő és Gyárfás médiapiaci küzdelméről.

Fenyő adatokat gyűjtött Gyárfás gazdasági visszaéléseiről, ezekből összeállított egy százoldalas dossziét. Ebből Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek is beszámolt, aki elkérte a papírokat. A dokumentum eljutott Kiss Ernőhöz is, az időközben megszüntetett Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjéhez, ám abból eltűnt addigra húsz oldal.

Fenyő 1997 őszén találkozott Horn Gyula miniszterelnökkel is, aki arra kérte a médiamágnást, hogy „hagyja békén Gyárfás Tamást, és kössenek végre békét".

A gyilkossághoz a volt pszichológus szerint végül az vezetett, hogy Fenyőről „valakik levették a kezüket, és védtelenné vált".

Tasnádi Pétert megdöbbentették a fejlemények, szerinte „az NNI bizonyára atombiztos bizonyítékkal rendelkezik", ha több mint húsz évvel a merénylet után bevitték Gyárfást. Nem számít arra, hogy a Fenyő-ügyben újra meghallgatják. Sokáig őt tartották a felbujtónak, bár erre semmilyen bizonyítékot nem találtak a nyomozók.

Tasnádi a PestiSrácok hírportálnak is megerősítette korábbi tanúvallomását, amely szerint Gyárfás Tamás őt bérelte fel, hogy szervezze meg Fenyő megölését. Ezért a több millió forintos vérdíj felét előre átvette Gyárfástól, holott tudta, hogy semmit nem fog tenni a gyilkosság érdekében. Állítása szerint Las Vegasban értesült a merényletről, majd amikor hazajött, elkérte Gyárfástól a második részletet, és meg is kapta azt. Tasnádi azt mondta, nem tudja, hogy végül ki szervezte meg a támadást, ő bepróbálkozott a pénzzel, és bejött neki a blöff.

 

Számítógép szerviz Budapesten házhoz megy, a XVI. kerületben ingyenes kiszállással

 

Ez is érdekelheti